Egy újabb film, ami ismét bebizonyítja, hogy Inuyasha történetét lehet még csavarni, a kalandokat és harcokat lehet még monumentálisabbakká tenni. Bámulatos fordulatok, poénok és humor Inuyasha-módra minden mennyiségben, amik után garantáltan szem nem marad szárazon.

Valószínűleg a harmadik mozifilmet várták - velem együtt - a legtöbben, hiszen a Tenka Hadou no Ken a többitől eltérő módon nem egy, a sorozattól különálló "nagyobb" kalandot mesél el, hanem végre fellebenti a fátylat kedvenc féldémonunk múltjáról, születésének körülményeiről - mert hát természetesen Inuyasha számára még az sem volt egy könnyű menet - és végre valahára megcsodálhatjuk a retteget nagy kutyadémont, Inu no Taishou-t is teljes, valódi mivoltában. (Külön dícséret a készítőknek az idegtépő időhúzásért, amiért a kedves papa arcát csak a film utolsó tíz percében voltak hajlandók teljes egészében megmutatni, igaz akkor is kissé homályosan.)
A történet több szálon fut természetesen, viszont egy fő vonulat körül bonyolódik, és ez nem más, mint a két testvér, Inuyasha és Sesshoumaru apjának harmadik, legfélelmetesebb kardja, Sou'unga. A pokoli erőkkel bíró kard ugyanis egyetlen, jogos és méltó urának halála után 700 évvel újra feléled, és eltökélt szándéka, hogy elpusztítja az idősík mindkét oldalán lévő világot. Inuyashára és kis csapatára hárul a feladat, hogy megakadályozza a katasztrófát, ami minden élő lélek végét jelentené.
A csatából persze Sesshoumaru sem maradhat ki, és - bár külön úton - elindul ő is, hogy elégtételt vegyen öccsén, és - ha már Tessaiga nem lehet az ővé - megszerzi magának Sou'ungát is. Hamar kiderül azonban, - mikor Sesshoumaru és Inuyasha is kudarcot vall - hogy a két testvérnek kénytelen-kelletlen össze kell fognia a győzelem érdekében...
Hogy ebből a nagy összefogásból mi sül ki, azt nem árulom el, de azt hiszem nagy titkot nem árulok el azzal, hogy nem lesz éppen sírós összeborulás a végén.

A karakterek semmit sem változtak, mindenki megtartotta a maga agyament, lökött kis dolgait - és kamatoztatják is rendesen őket. A Sesshoumaru-rajongóknak valódi csemege (és amellett kötelező darab) a harmadik film, lévén a telivér bátyus a sorozatban összesen nem szerepel annyit, mint ebben az egy szem filmben.
A harcok - mozifilm révén - kidolgozottabbak, szebbek, a stílus, a zene viszon teljesen a régi jól bevált maradt, visszaadja a sorozat feelingjét, ám vitathatatlanul ez a mű teszi fel a koronát a történetre. Miközben hasunkat fogva nevetünk a poénokon, izgulunk és gyönyörködünk a látványban, néhány nagyon fontos, és ugyanakkor könnyen elfeledhető kérdésre is választ kaphatunk